Archívum

“Szeretek élni!” – Ezzel a címmel mutatta be Pálóczi Horváth Ádám munkásságát a Berzsenyi Társaság legutóbbi teadélutánján Halász Lászlóné. A szépirodalmi művei mellett (..)

Elolvasom

Kósa Csaba az édesapjáról és a mostohaapjáról írta az Apáim című regényét, amely 2013-ban jelent meg a Berzsenyi Kiadónál. Az édesapa ősei dunántúli (..)

Elolvasom

„Felperzselt hómezők” új köntösben „Történelmi nagy idők tanújának lenni és azokról szólni nagy felelősség.” – ezt vállalva Ujkéry Csaba valósághűen mutatja be történelmünk (..)

Elolvasom

Egy kicsiny, madárfejű ember imbolyog a vidéki város temetőjében. Ott, ahol az édesapám is alszik. A kis, esett ember régi sírok között botorkál, (..)

Elolvasom

Batthyány-Strattmann-díjat kapott dr. Pálffy Gyula. A ny. mellkassebész évtizedek óta társaságunk tagja és többek között az ő nevéhez fűződik a Rozehán Neti és (..)

Elolvasom

Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván mindenkinek a Berzsenyi Társaság Titkársága!

Elolvasom

Kedvenc versek és ünnepi hangulat – ezek mind jellemzőek voltak a Berzsenyi Társaság legutóbbi Irodalmi Teadélutánjára. A résztvevők is aktívan bekapcsolódtak a rendezvény (..)

Elolvasom
Elolvasom

Öt éve nincs már köztünk a Takáts Gyula, emléke azonban még mindig elevenen él. A Kossuth-díjas költő munkásságát felolvasó délelőttel idéztük fel Kaposváron. (..)

Elolvasom

Bertók László, Oláh János, Kerék Imre és Csokonai Attila – Somogyból indultak és egy estére hazatértek a Berzsenyi Társaság invitálására.Somogyi kötődésükről, emlékeikről és (..)

Elolvasom