Bartók Béla munkásságáról szóló előadás

Bartók Béla munkásságáról szóló előadás

Magyar művészek az emigrációban Bartók Béla (1881 – 1945)

 

 

A Berzsenyi Társaság felkérésére Kerékfy Márton zenetudós köszöntőjében részletesen ismertette a zeneszerző kivándorlásának okait, Bartók Amerikai Egyesült Államokban töltött éveinek viszontagságait. Beszélt a zeneszerző ott született műveinek történeteiről, azok későbbi sorsáról. Először általános képet kaptunk tehát Bartók életének utolsó öt, emigrációban töltött évéről.

 

Az én feladatom az emigráció előzményeinek, vélhető okainak feltárása volt. Ehhez, úgy gondoltam, előbb megismertetem hallgatóimmal néhány aspektusból Bartók Bélát. Ifjúkora, szülei, tanárai mély nyomot hagytak életében, első szerelme zeneszerzésre ihlette. Milyen ember volt ő? Először erre a kérdésre kerestem a választ. Tanárként, a Budapesti zeneakadémián – Sándor György szavait idéztem, aki tanítványa volt, s élete végéig támogatta Bartókot.

 

„Fenomenális zongorista volt. Nála tanultam a Zeneakadémián 1930-34 között, és csodálatos négy év volt. Bartók nem sokat beszélt. Az ember előjátszott valamit, ő nem szólt semmit, aztán leült, és eljátszotta úgy, ahogy ő gondolta. Amikor megkérdeztem, hogy egy nehezebb részt hogyan kell kigyakorolni, azt mondta: sokat kell gyakorolni. Kérdeztem, hogyan kell gyakorolni? Erre leült, és megmutatta. Így. Zeneszerzést soha nem tanított, sem otthon, sem Amerikában. Mióta híres lett, sokan azt mondják, hogy nála tanultak zeneszerzést, de ez nem igaz. Senkinek sem tanított komponálást, azt én is Kodálynál tanultam.”

 

 

A zongoraművész Bartókra Molnár Antal zenetudós, esztéta, gondolataival emlékeztem, melyek meglehetős szemléletességgel festik le az előadóművészt.

 

 

„ A törékeny testű emberke óvatos, kissé hullámzó léptekkel, mérsékelt tempóban közeledik a hangszerhez, normális módon ül hozzá és ráfekteti rendes, nyugodt kezeit a billentyűzetre. Attól a pillanattól fogva, hogy belekezdett a játékba, egyszerre mintha kicserélték volna. Minden izma mozgásba lendül, egész valójában démoni erő hatására tűnik villamos szikrákat lövellni, mintha sodró folyam volna a zenemű hangáradata s ő a vizeknek személyesített istensége, akinek rendeletére, heves és rugalmas intő parancsára hullámok tornyosulnak, örvények sisteregnek és ismét megnyugszanak. Sugalló energiájával együtt forog, kerül ingásba és extátikus lázba hallgatóságának eszmélete s mintha nem a koncertterem szilárd talaján állna a zongora, hanem a hangszer volna rögzített erőközpont, melynek műveletétől az épület remegne, remegne és szédítően tobzódna. A varázsló fölébe kerekedik a kezébe adott zeneműnek, már nem Beethoven, már ne Brahms, már nem

 

Debussy sugárzik felénk: BARTÓK lasszóhurokjában vonaglik a muzsika, az pányvázza ki a hallgató lelkét s dobálja önkívületi gyönyörök egyik sarkából és csúcsából a másikba. Mikor lefojtott a hangvihar zengése, az ördögi zongorista háta előrehajlik, egész mivoltában megfeszül és támadásra készül: mikor pedig felsőfokra lendül és tombol a hangorkán, fölágaskodik ültéből a sámán, herkulesi többletre bírja véznaságát, s a zongora harsogó orkeszterként csattog, dübörög, ordít, üvölt az ostorcsapásai alatt. Csak játszó arca marad mindvégig semleges és fakószínű. De a szemek gyémánt-villanású tüze fel-fellobog, itt van igazán elemében. Aztán elülnek a hullámok, elnyugszanak a szélvészek, a zenemű lezajlott és a közönség beléfeledkezik az extázisba, csak jó néhány pillanat múlva ébredezik, hogy a megrendülés tapsában törjön ki. Ekkor már ismét ott áll érzéketlen külsejével, a küldöttség

 

 

bármi jele nélkül a „kishivatalnok”, kelletlenül biccentve köszöni meg az ovációt és ugyanazokkal az óvatos léptekkel hagyja el a dobogót, aminőkkel elfoglalta.”

 

 

Népzene gyűjtő munkájának szemléltetéseképpen Bartók és egy falusi asszonyság között lezajlott párbeszéd hangzott el. Ennek előadásában Kerékfy Márton volt segítségemre. (Geyer Stefinek 1907 „Gyergyói-kilyénfalvi párbeszéd”.) Végül kivándorlásának lehetséges okait foglaltam össze.

 

Fontosnak tartottam, hogy elmondjam, hogyan éltem meg én a bartóki zene hallgatását és előadását zeneiskolás gyerekként, aztán zenészként, zenekari csellistaként, és most, cselló tanárként hogyan adom át növendékeimnek a zeneszerző és annak műveivel kapcsolatos ismereteimet, tapasztalataimat és hogyan érvényesítem a szerző örökségét pedagógiai munkámban. Befejezésül apró hangversenyt hallgattunk a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek előadásában.

 

 

Az előadás fenti témáihoz illusztrációként montázsokat készítettem Bartókról készült fotók, korabeli plakátok, kották, előadásokról készült képek felhasználásával. Mind a képeket, mind a zenéket a legálisan használható internetes oldalakról (Google és Youtube) töltöttem le.

 

 

Az előadás közben a következő Bartók-muzsikákat hallgattuk meg:

 

  • Mikrokozmosz/132/Nagy másodhangközök egyszerre és törve (Csuka Tímea átirata, a Miskolci Cselló Kvartett felvétele)

 

  • Két arckép – (Budapesti Filharmonikusok, vezényel Erdélyi Miklós)

 

  • Zongoraverseny/1. tétel (Fischer Anni)

 

  • Mikrokozmosz – Napkeleten (Sándor György)

 

  • Allegro barbaro (Kocsis Zoltán)

 

  • Öt darab a „Gyermekeknek” című sorozatból (Csuka Tímea hangszerelésében, a kaposvári zeneiskola cselló kvartettje előadásába.)