Hírek

40 éve hunyt el Nagy László 2018. 01. 31., Szerda, 09:17

40 éve hunyt el Nagy László

Adok neked aranyvesszőt

Társaságunk Jeles évfordulók sorozata keretében a 40 éve elhunyt Nagy László költőre emlékezett.Vendégünk Nagy András, a költő fia a zsúfolásig megtelt Takáts Gyula Emlékházban idézte fel édesapja alakját és költészetét. A vetített képes előadás bemutatta, teljessé tette - a szűk időkeret dacára - Nagy Lászlót, a kiváló grafikust, halála utáni életműve továbblépését. Halhattunk hangját,ahogy versét mondja, Sebő együttestől pedig megzenésített verseit. Berzsenyit sem kifelejtve hangzott el az alábbi két verse.

Berzsenyi Szólitása

Nagy fényü férfi, mármori kő meg vér
tömény csodája, égi hegy-élen állsz,
s már lábadnál a fuvatos hó is
gőböl-gulya, delel hidegében.

Hideg s hatalmas viola ott a csönd,
vele az orkán bús feje címeres:
legyőzted, bölcs, de boldogultál-e?
Ím, a dühök dög-kertje a mennyed!

Te halhatatlan, bírod-e még sivár
sugár-hazád, hol nincs soha változás?
Szemöldöködnek íve vonaglik,
érzem, a könny kitolúl szemedre.

A mába lépj le Dániel úr, dühöngj,
kutasd a kórság rút pete-halmazát,
s mert sárkányként a moly fia hemzseg,
Dániel úr, tusakodj molyokkal!

Sötét sugár üt nászi ruhádon át,
s vitézkötésként látszik a bordacsont,
üszökben látod liliomfádat,
Dániel úr, ma füst, hamu a lakzid.

 

 

Töredékek Dani Uraságnak


Cikázott rám sok démoni változat,
és homállyá váltak a tündériek.
Tán én vagyok gyönge, egy pávatollat,
zöld ágat nem tudok fölrezegtetni.


Nem vagyok Pygmalion erős király,
ki lányka-szobrot is életre ajz.
Fúdd csak, szorítsd a lángot szilajon
hazádba - e szózat hangzik pedig.


Hogy hízó ártánynak a mennybe lift
lehet még az óda, ettől remegek én.
Ma disznó meg rózsa egy anyag ugyan,
de más-más a kettő ha költő vagyok.


Ha mocsárból fényes hold-kalácsra
sárüstököst fröccsent a vastenyér:
kisded kezébe holdat hogy adunk?
Markoljon sarat az égiben is?


A fölforrott lélek szózatával
már óhajtottam jutni közeledbe,
s elképzelt szárnyas énekemet a sors
ragadta torkon, ütötte bazalthoz.


Ormodnak az ének vérző hattyúi roncs
s már nyelve-gyökén az idő rovarai.
Ürmöt virágzik sáncom, Dani Uraság,
neked rossz fazékkal csörömpöl ez a kor.


Ha akkor élek, éjszakád ajtaját
én rádnyitom, szegődök testőrödül,
nehogy kiüsse pipádat a testvér
erdei gavallér, tunguz zsivány.


Röpítenélek rém-zöld vadonon át
barátnédhoz, mert mézes ami tiltva,
s máriás kancahabok illatától
tűnődnék én is: az élet egyetlen.


S hogy méh-házban mezei szorgalomról
s hellén aranyidőről békén hevülj:
kard vigyázna - ámulnám rejtekemből,
verset hogyan ír az én jó Uram.

 

-

up