Pomogáts Béla: Dunántúli tükör

Pomogáts Béla: Dunántúli tükör

A tanulmánykötet Pomogáts Béla Dunántúl irodalmi hagyományait és kiváló íróit bemutató írásai közül válogatás.

A Dunántúl hagyományosan a magyar irodalmi kultúra, a „könyvműveltség”, a keresztény egyházi kultúra (nemcsak a katolikus hagyomány, mint Pannonhalma, Zirc, Esztergom, Veszprém, Pécs, Győr, Szombathely, hanem a protestáns is, mint Pápa és Sopron), a magyar „latinitás”, a magyar „európaiság” otthona és műhelye. Hagyományait tanúsítják emlékei: építészeti kultúrája, az egykori várak romjai, a román, gótikus és barokk székesegyházak, az egyszerű falusi templomok, a kastélyok, az udvarházak, akár a népi építkezés emlékei, az a jellegzetesen hazai fogantatású „parasztbarokk”, amelyet leginkább a Balaton-felvidék, Somogy és Zala falvaiban találhatunk meg. Ugyanezt a szellemiséget őrzi a dunántúli népi kultúra és népművészet, a hímzések, a faragások, az agyagművesség tárgyi világa.

A Dunántúl és a dunántúliság hagyományát elsősorban mégis az irodalom, kivált a költészet hordozza, hiszen Pannónia mindig a Magyar Múzsa kedves otthona volt. A régiségben a Pécsett lakozó Janus Pannonius, majd a horvát főnemesből dunántúli magyar költővé – és hadvezérré – vált gróf Zrínyi Miklós, később Faludi Ferenc volt a dunántúli táj és história énekese. A magyar romantika kifejezetten a Dunántúl költészetében virágzott fel: Berzsenyi Dánielnél, a két Kisfaludynál, Vörösmartynál, aki a Dunántúlról is valósággal „költői enciklopédiát” adott. A 20. század magyar költészetében is egyik vezető szólamként van jelen a dunántúliság: Babitsnál és Illyésnél, majd Weöres Sándornál, Takáts Gyulánál, Jankovich Ferencnél, Csorba Győzőnél, Somlyó Györgynél, később Nagy Lászlónál, Juhász Ferencnél, Kormos Istvánnál, Fodor Andrásnál, Csoóri Sándornál, Kalász Mártonnál, Ágh Istvánnál, Bella Istvánnál, Parancs Jánosnál. És persze az elbeszélő irodalomban: korábban báró Eötvös Józsefnél, illetve Jókai Mórnál, aki a dunántúli táj és élet egyik legcsillogóbb krónikása volt, később a táj középkori múltjáról oly életszerű és gazdag freskókat festő Kodolányi Jánosnál, a dunántúli parasztpolgárok és értelmiségiek életét megörökítő Németh Lászlónál és Tatay Sándornál, vagy a második világháború utáni írónemzedékekhez tartozó Kamondy Lászlónál, Szabó Istvánnál, Galgóczi Erzsébetnél, Szakonyi Károlynál, Rákosy Gergelynél, Lázár Ervinnél, Vathy Zsuzsánál. Ők nemcsak a magyar életnek, hanem dunántúli szülőföldjüknek is hiteles krónikásai.

Közöttük vannak azok az írók, akiknek portréját a jelen tanulmánykötetben gyűjtött egybe az író. Így Babits Mihály, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Jankovich Ferenc és Csorba Győző, illetve kortársaink közül Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István, Simon István, Csoóri Sándor, Fodor András, Kalász Márton, Ágh István, Bella István, Nagy Gáspár és mások munkásságát ismertető írásaiban. Valamennyien a sok-sok évszázadot átfogó dunántúli tradíció és szellemiség képviselői, költészetük történelmi emlékanyaga, a szülőföld gazdagságát idéző képvilága, a dunántúli örökség tudatos számontartása mutatja a táj, a történelem és a mindennapi élet személyiségformáló erejét. Ez a dunántúli szellemiség, kultúra és költészet irodalmunk hatalmas és értékes öröksége – ennek az örökségnek szeretne emléket állítani ez a kis kötet.