Somogy folyóirat

A Somogy Folyóirat története

A Berzsenyi Társaság feladatának tekinti kulturális, művészeti folyóirat működtetését, fenntartását. E vállalt feladatának teljesítése érdekében lapgazdája a SOMOGY címmel megjelenő irodalmi, művészeti, kulturális folyóiratnak. A folyóirat 2013-ban lépett 41. évfolyamába.

 

1960-ban már a Somogy elődjeként Somogyi írás címmel, Somogyi Pál felelős szerkesztő összefogásával indult kulturális lap. 3 éves működés után azonban abbamaradtak a publikálások. Majd 1965-ben Somogyi Szemle néven élesztette újjá Kálmán Ferenc, 1967-től Sárdi Lajos vette át a szerkesztését, de csak 1 évet működött. A kulturális folyóirat 1970-ben indult újra SOMOGY címmel a helyi írók és szellemi élet felkarolásának színteréül.

 

A kiadást a Berzsenyi Társaság 1994-ben vette át a Megyei Könyvtártól. Ez a több mint negyven esztendő értékteremtés volt, és nemcsak egy régió, nemcsak a Dunántúl, hanem az egész ország, sőt, a Kárpát-medencei magyarság szellemi életében is. Folyóiratunk nemcsak a megyéhez, a Dunántúlhoz, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társasághoz kötődő alkotóknak ad megjelenési fórumot, hanem műhelyt kínál a Kárpát-medencében élő, értéket teremtő magyar írók, költők, irodalomtörténészek számára is. A Somogy ugyanis – különösen a rendszerváltozás, az 1990-es évek óta – feladatának tekinti az egész magyar nyelvterület kiemelkedő alkotóinak publikálását, az utódállamok magyar irodalmi életének figyelemmel kísérését. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szűkebb pátria, Somogy és Dunántúl jelentős írói, költői háttérbe szorultak volna. A Folyóirat életében az elsőbbség továbbra is őket illeti.

 

A Somogyot időrendi sorrendben szerkesztették:

 

Dr. Várkonyi Imre, Dr. Laczkó András, Tüskés Tibor, Varga István, Kósa Csaba.

 

Örökös főmunkatárs Takáts Gyula, főmunkatárs Pomogáts Béla.

 

A több mint négy évtized során a Somogyban közölt írók, költők, irodalomtörténészek névsora – a teljesség igénye nélkül: Albert Gábor, Albert Zsuzsa, Ács Margit, Ágh István, Balás Béla, Bakonyi István, Bella István, Benke László, Bertha Zoltán, Bertók László, Bisztray Ádám, Bogdán József, Dupka György, Czigány György, Csernák Árpád, Csokonai Attila, Csoóri Sándor, Csűrös Miklós, Cs. Varga István, Gyurkovics Tibor, Csorba Győző, Csörgits József, Dudás Károly, Ferenczes István, Győri László, Fésüs Éva, Fodor András, Görömbei András, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Kabdebó Tamás, Kalász Márton, Kántor Lajos, Kanyar József, Kányádi Sándor, Kelemen Lajos, Kerék Imre, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kósa Csaba, Komáromi Gabriella, Kontra Ferenc, Koncsol László, Marsall László, Mák Ferenc, Márkus Béla, Láng Gusztáv, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Németh István Péter, Lázár Ervin, Léka Géza, Nagy Gáspár, Nemeskürty István, Oláh János, Pomogáts Béla, Petrőczi Éva, Rába György, Rigó Béla, Rónay László, Schweitzer József, Szakonyi Károly, Szakolczay Lajos, Szász Imre, Szénási Zoltán, Szigeti Lajos, Szijártó István, Szöllősi Zoltán, Takáts Gyula, Tandori Dezső, Tatay Sándor, Tari István, Tornai József, Tüskés Tibor, Ujkéry Csaba, Utassy József, Varga István, Vass Tibor, Vasy Géza, Várkonyi Nándor, Veress Miklós, Weöres Sándor. Az utóbbi időben több fiatal tehetséget bocsátott útjára a folyóirat: például a dunántúli Halmai Tamást, Bartusz-Dobosi Lászlót, Gombos Pétert, Kósa Mártont, Lázár Balázst, Véghelyi Balázst.

 

Megújul a Somogy folyóirat

 

2015 február 2-án tartott választmányi ülés határozataival Bába Ivánt választotta főszerkesztőnek, és a szerkesztőbizottság tagjainak: Kovács Zoltánt, Oláh János Hóvári János Gálné Jáger Mártát, Vén Zoltánt, Czigány Györgyöt, Kondor Katalint.

 

Az elnökségi ülés döntött egy tanácsadó testület felállításáról a határainkon túli kapcsolatok kiépítése és erősítése érdekében.

 

A felkért személyek nyilatkozatait honlapunkon tagságunknak és az érdeklődők számára közzétesszük.

Dupka György  Deák Ernő Kovács Kiss Gyöngy  Tari István Tóth László